Mi történik, ha emberrel végezzük el a 'patkányok a labirintusban' kísérletet?14 külöböző habitusú és végzettségű ember érkezik a Delmak-0 bolygóra, áthelyezéssel. Van köztük nyelvész, raktáros, hőtechnikus, fényképész-geológus, orvos, pszichológus, teológus, elektromérnök, szociológus, tenger-biológus és a felesége, közgazdász, titkárnő, s egy természetkutató. Az értesítésben úgy tájékoztatják őket, hogy az utasításokat majd a bolygón kapják meg, de csakis akkor, ha már mind együtt lesznek.
Mindannyian új életet akarnak kezdeni.
Mindannyian menekülnek a régiből, amit csődnek tekintenek.
Mind reménykedve érkeznek.
Ám a lelkesedés hamar alábbhagy, és amikor az utasításokat sem kapják meg, mert meghibásodik a műhold... akkor kezdődik a zavarodottság, majd a kétségbeesés. Nem tudják, miért vannak ott, nem tudják elhagyni a bolygót, nem tudnak segítséget kérni. El vannak zárva mindentől, és csak egymásra számíthatnak.
De képesek-e bízni egymásban? Képesek-e együttműködni?
Lassan megvilágosodik előttük, hogy egy embertelen kísérletnek a résztvevői, de vajon ki az aki kísérletezik velük? És miért?
Mind tudják, hogy csak együtt lehet esélyük, de mégsem képesek közösséget alkotni.
Elszántan és növekvő rettegéssel keresik a válaszokat, közben egy rejtélyes haláleset gyilkosságok lavináját indítja el.
Megmenekülhet-e valaki közülük?
A végén egy újabb csavar következik, amiből kiderül, senki nem halt meg valójában, mindenki túlélte Delmak-0-t és ami minden kérdésre választ ad, ugyanakkor szembesít a szörnyű ténnyel, hogy egyikük számára sincs többé menekvés.
Vagy mégis? =)
.
.
.
Feszített tempó és zseniális jellemrajzok, na és az egyre újabb és újabb csavarok. >_____< Szereteeeem!!! Na persze és a csattanó a végén... =D
Nem tudom ez-e a legjobb műve, nem is akarom eldönteni, nekem pusztán személyes okokból a kedvencem. Ennek pedig története van. :D
1986-ban még tojáshéjjal a fenekemen kezdtem buzgón ismerkedni a sci-fivel, és hála az akkori Galaktikának, a nívós művekkel kezdtem. Könyvtáros szakkörbe jártam, így könnyű dolgom volt, kedvemre válogathattam a amgazinban emlegetett szerzők művei közt.
Na akkor történt, már vagy egy éve olvasgattam a magazint, amikor az ajánlóban megtetszett Dick műve és mindenáron el akartam olvasni. Igen ám, csakhogy egy vidéki kisvárosban nem megy az olyan simán, mert a sulikönyvtár nem rendelt belőle, a városiba pedig még csak tervezték hogy majd rendelnek belőle. De nekem kellett!!! Nagyon!!! * már akkor is könyvmoly voltam. =D*
Annyira, hogy amikor belázasodtam--hehe, nem a stresssztől h nem kapom meg mégse lolcsak a szokásos vírusattak volt ami menetrendszerűen elkapott minden tavasszal- lázálmomban is egyre ezt emlegettem. * mondanom se kell , anyucim a szívbaj kerülgette, azt hitte halni készülök, és buzgón imádkozott, hogy gyógyuljak meg, plusz éjjel nappal az ágyam mellett ült és ápolt, szegény- ma már jobban megértem az érzéseit, de azért kicsit mindig túlzásba vitte az ilyesmit...*
Annyira, hogy bementem érte Miskolcra is,- ez már önmagában tortúra volt, mert egyedül még nem utazhattam, anyucim pedig utálta sci-fi iránti vonzalmamat, így nem volt könnyű rábeszélni, vigyen be, de a lábadozásom alatt mégis sikerült- de még ott sem volt.
El voltam hát kenődve rendesen.
És aztán legnagyobb meglepetésemre, az öcsém írt Zánkáról, az úttörőtáborból, hogy vett nekem egy ajándékot, amitől seggre fogok ülni!
Na persze, biztos valami hülyeség, csoki vagy autó, ami őt rendszerint érdekelte, vélekedtem. * folyton autókat szerelt. Illetve mindent, de csak szét-, össze már nem. lol *
Így hát el is feledkeztem róla, de eldöntöttem, hogy mivel ő annyira biztos benne hogy örülni fogok az ajándéknak, hát majd tényleg kiugrom a bőrömből a kedvéért. ^^
Aztán hazajött. Élménybeszámoló, kipakolás, és a nagy pillanat, hátradugott kéz és csibészes, mindenttudó vigyor az arcán - én pedig felkészültem a "nagyjelenetre".
És odaadta.
Én meg---
szóhoz se jutottam!!!
lol
Hát persze hogy lett nyakbaugrálás meg visítozás, puszit-tenger ...
Persze örültem a könyvnek, mert vágytam rá, de az hogy a szűkösen mért zsebpénzének nagyrészét arra a könyvre áldozta az én Tesókám... *_______*
Őszintén meghatódtam, nem is gondoltam, hogy pont ő, aki vonakodott a kötelezőket is elolvasni, megjegyzi a címét...
No comments:
Post a Comment