És én véremet ontám

Vagy 20 éve nem történt vala íly hallatlan eset, hogy elhagyá térdemet az glazúr!
Imígyen történt pedig vala.
Éppen minap, estvének idején, midőn az csillagok, kik minden titkok tudói, fénylőn ragyogának vala az messzi mélyazúr mennyekben, mit az komisz felhők kísérlének meg vala elrejteni az tolakodó tekintetek elől, én az megbeszélésről elégedetten sieték vala, hogy mielőbb otthonomba érkezvén az szívbéli magzatomnak vacsorával szolgálhassak vala, majdan pedig az világhálón barangolhassak vala kedvemre.
Hosszú utam során az földnek gyomrából kelék vala fel, és midőn az gépszekerek folyamán kelék vala által, utamat az túlnan gyalogösvényre egy undok, sáros vizű pocsolya akadályozá vala. Féktelen jókedvem kerekedék vala, midőn az varázslatos Matatabi hangját hallgatám, hát elmémben megszületék a nagy ötlet. Heuréka! Íly posvány nem állhatá utam!
Tervem vala pediglen az orcátalan pocsodék gazella-kecsességű általszökkenése.
Azon minutában hozzáláték az magasztos Terv kivitelezésének.
Vakmerőn röppenék az lángoló szemű mechanikus fenevadak elé, bátran, akár az tigris, rejtelmekkel teli erdők hercege, és sebesen, akár az égi birodalmat uraló sólyomnak röpte. Imígyen közelíték az galád dágvány felé. És midőn elhagyá lábam az úttest burkolatját, én diadalmas mámorban úszék vala az éteri, éji légben, hallám az szeráfok énekét felcsendülni lelkemben. Halleluja!
Kreccs!!
És ott lelém magam féltérdemmel valamint két bőrkesztyűs kacsómmal az aszfaltot illetvén, második lábam valahol jobbra kinyúla vala...
Hogy setét gyönyöröm teljessé légyen az háti-iszákom az kobakomat kólintá vala. Főbe! De oly mértéktelenül, hogy csaknem az forró ajkaimmal csókolám vala az alattomos jéghártyába alamuszin burkolózó flasztert.
Imígyen esett pedig vala, hogy lángoló piros véremet ontám engesztelő áldozatként az ispotály partján, hol az reménytelenül szenvedő, gyötrődő lelkek szomjúhozák az enyhülést eonok végtelen során által, midőn az bölcs idők majdan végükre érének vala.