Kuszálódnak a szálak ismét...
Bár talán csak számomra tűnik úgy. Vagy tényleg...
Sehogy sem jutok előbbre, legalábbis úgy érzem. Igazából még azt sem tudom, hová is igyekszem, mire törekszem? Mondjuk így nehéz.
Nem is hibáztatok én senkit. Mindig is bizonytalan voltam, hogyan is adhatna tanácsot bárki is? Hisz még a legegyszerűbb kérdésekre is kérdéssel válaszolok. Leggyakrabban a "Miért?-tel. lol
Na de nem várhatom el a környezetemben élőktől, hogy minden tettüket megindokolják... Fárasztó vagyok, főleg magam számára. Néha nem is tudom megérteni, hogyan is képes bárki elviselni engem... én beleőrülnék a társaságomba... lol
Kérdezem én Buddhát is, de nem válaszol. Csak mosolyog... Vagyis valszeg nem veszem az adást.
Néha nekem is kedvem lenne beletelefonálni a világba, mint Shiro teszi (Tekkon Kinkreet), és feltenni a kérdéseimet. Bár neki se válaszolt soha senki... :(
Igazából Ju-ken képét akartam megmutatni, szerintem nagyon szép. Mindig meglepődöm, pedig talán nem kéne, hisz művész, milyen költői hangulatúak a képei. (Imádom azt a pasit!!!!! ) *______*
Pont miatta jutott eszembe Buddha is, ő említi, és igaza is van, Buddha nem valami elvont, vagy művészi dolog, mindenben benne van. Mohában, páfrányban, kőben... Még bennem is, bármíly elképesztő is ez. o.O Tök jóóóóóó! ^_____^
Erről jut eszembe, néhány napja Dobogókőn voltam a barátaimmal, és tök édi kis szentélyt láttam egy fa odvában, meg szép faragott kutat!
Annyira feltöltött valami energia, vagy nem is tudom mi? Talán csak az erdő atmoszférája volt az... Különös, de mindig eltölt valami áhítathoz hasonló érzés, amikor hatalmas lombsátrak borulnak fölém. Sokkal inkább, mint holmi templomban. Igazság szerint eddig nagyon kevés épületben éreztem hasonlót... hiába az lett volna a céljuk. :/
No comments:
Post a Comment