Karácsony

Mindig is utáltam a nagy családi hacacárét, fejetlen készülődést ezekben a napokban...
Ám most, hogy beteg is vagyok (átkozott nátha, de utálom!!!), egyedül is vagyok, (éhes is vagyok és kicsi is vagyok, és adjon valaki enni VUK-nak a kisrókáááának! =D) most bizony némi nosztalgiával gondolok a hajdani családi Karácsonyokra.
Anyuci felejthetetlen diós és mákos bejglijére, meg a töltött káposztára, sőt még a rántott hús is hiányzik (minden jeles alkalomkor elkészítendő, külön nekem csirkemellből is...lol), vagy a sült kacsa, vagy a kocsonya...
És a közös nagy esti Karácsonyi vacsora, amit külön szertartással illett bevezetni.
Így zajlott:
Először is mindenki kapott egy stampó (inkább csak félstampó...) pálinkát, vagy valami hasonló erős alkoholt (újabban erősen lobbiztam a Bailey's bevezetéséért, ám magamra maradtam, Tesómnak tök jó a pálesz, Anyuci meg úgyis utálja ezt is azt is, pálinkát kaptunk mindig Nenikétől... tehát az maradt :/), fejenként egy egész almát, egy gerezd fokhagymát, egy szelet kenyeret, és egy egész diót húztunk egy letakart kosárból. Hogy ki milyen szép almát ill. milyen egészséges diót húzott, az egyben jóslatnak bizonyult az eljövendő évben várható egészségünkre, szerencsénkre. (Az almával nem volt gond, az mindig szép volt, no de a dió... -.-)
Ezután felhajtottuk a stampó tartalmát, :D, megettük a fokhagymát és a kenyeret, hogy egészségesek legyünk (meg büdösek :S) , és mindenki felszeletelte az almáját úgy, hogy minden résztvevő kapott belőle egy szeletet, plusz egy szelet került "Karácsonyi morzsa" címen egy tálba. Minden maradék ide került, a dióból is ha maradt, a kenyér maradéka is, és ezt Anyuci meséje szerint régen az állatok kapták, hogy jól tojjanak a tyúkok, jól tejeljenek a tehenek, ill. egészségesek legyenek. Na mi vagy a kukába dobtuk eme csodaszert... vagy néha levittük 'Szögedre a tyúkoknak... =)
Aztán megettük az almát is, és jött a diótörés.
Naná, hogy rendszerint az enyém férges vagy romlott volt! -.-
De azért életben maradtam... lol
Az almaszeleteléses buli a családi összetartozást és összetartást volt hivatott kifejezni és erősíteni.
Ezután kezdődött a valódi vacsora, amikor kötelező volt pukkadásig teleenni magunkat, de legalábbis végigkóstolni azt a temérdek fogást amit Anyuci már vagy két hete elkezdett főzni. -.-"
Ami ugyanaz... Mert hiába is könyörögtünk hogy elég egyféle leves, és nem kell főzelék (lencse vagy bab) ha van leves, és nem kell töltött káposzta is és rántott hús is és töltött csirke meg sült kacsa meg még valami halféle is egyszerre, mert ez így túl sok... Mi volt a válasz? "Majd abból esztek, ami megtetszik!" Na jah, de ha valamit nem kóstoltunk meg, jött a durci, hogy "Nem ízlik? Rossz lett? Ezért fáradoztam annyit?"... -.- no comment és menekvés sincs...
lol
Aztán ezek után következett a kocsonya...
És amikor már azt hittük pihenhetünk, na akkor jöttek a sütik... Mert abból sem elég csak a bejgli, nem, kellett pogácsa meg kókuszos, meg hópehelykifli, meg fantástúrós, megtudomisén mik... most csak ennyi jut eszembe...
Hát igen, egy egy ilyen karácsony egyenlő volt plusz 5-6 kg-val. lol Persze csak ha nem maradtunk szilveszterre is, mert akkor...


Na, mindezeken merengve utánanéztem kicsit a Karácsonyi népszokásainknak.

Lucázás

Luca napján legjellemzőbb szokás a kotyolás. Kora hajnalban, 3-4 óra körül jártak kotyolni a 7–16 éves fiúk. Minden esetben szalmát, vagy fát vittek magukkal, melyre kotyolás közben leültek. A legközelebbi szomszédhoz mentek először, „ott a magukkal vitt fát, forgácsot vagy szalmát, a szobaajtó talpa elé vagy a pitvarföldre teszik, s rendesen, minden kérdezés nélkül egyszerre nagyon erős hangon elkezdik: Lucza, Lucza, kity, koty!” A kotyolók elől sokszor elzárták a kaput, s „rakoncátlanságuk” miatt mások is éppen csak megtűrték őket. Persze, azt megjegyezték, hol nem nyertek bebocsájtást, mert utána valahogy mindig megbosszulták a házigazda bűnét.
A kotyolás elvégzése után a szobába mennek, s kenyeret, kalácsot, pálinkát, gyümölcsöt, kétfillérest kapnak. A fát és a szalmát, amin a fiatalok kotyolnak, a gazda igyekszik megtartani magának, mert különben a „tyúkok haszna elmenne”. Azt tartják, hogy amely gazda házában nem enged lucázni, házában a tyúkok nem tojnak. Ha az asszony Luca napján sokat jár, tyúkjai abban az évben nem tojnak.
Luca asszony megköveteli, hogy az ő napját tényleg megünnepeljék, mert a mondás úgy tartja, ha valaki e napon fon, annak keze egész évben szenved, ha valaki párol valamit, akkor azt Luca „csúffá” teszi.
Luca napján nem szabad fehérnépnek a szomszédba menni, mert a meglátogatottnál a szerszámok (fejsze, szekerce, ásó stb.) nyelébe vert ékek nem tartanak, s a tyúkok nem ülik meg a fészket.
E napon annyi kukoricapogácsát sütöttek, ahány tagú volt a család. Sütés előtt a pogácsákat megjelölték, belsejükbe tollat tettek. Úgy hitték, hogy akinek a tolla a kemencében megperzselődött, az a következő évben meghal.
Ekkor állnak neki a lucaszék készítésének is, melynek a karácsonyi éjféli misén van nagy szerepe, hiszen aki arra felállt, az megláthatta, hogy ki a boszorkány. A széket 13 napig kellett titokban, a család tudta nélkül készíteni, 13 fából, melyet 13 helyről szedtek össze. A széket az éjféli mise után általában elégették, hogy a boszorkányok ne férhessenek hozzá.

A karácsonyi asztal a néphagyományban fontos szerepet játszott az ünnepkor. Mind az asztal díszítésének, mind az étkezésnek szigorú rendje volt. A feltálalt fogásoknak mágikus erőt tulajdonítottak. A karácsonyi abroszt az év során még általában vetőabrosznak használták (ebből vetették az első gabonamagvakat, hogy bő termés legyen.) Az asztalra gabonamagvakat helyeztek, ebből adtak a baromfiaknak, hogy jól tojjanak, az asztal alá pedig szalmát tettek, annak emlékére, hogy Jézus jászolban született. Később ezt a szalmát a jószág alá tették, hogy egészséges legyen, de volt ahol a gyümölcsfákra is kötöztek belőle, jó termést remélve.
A szigorú rituálékhoz tartozott, hogy a gazdaasszony nem állhatott fel vacsora közben az asztaltól, hogy jól tojó tyúkjai legyenek. Az ételek közül előnyben részesítették azokat, amelyek bőséget, jó termést ígértek a háziaknak. Innen a bab, borsó, lencse, mák, dió, hal a (halpikkely miatt) megjelenése a karácsonyi asztalon. A fokhagyma az egészséget, a méz (mézesbáb) az élet édességét jelképezte. A kalácsból, almából az első falatokat szétosztották egymás között, hogy a család mindig összetartson. A karácsonyi morzsát összeszedték, és az állatoknak adták, hogy termékenyek legyenek, de jó volt betegek gyógyítására, rontás elűzésére is. Sok helyen este az asztalt nem szedték le, hogy a betérő kis Jézus ne maradjon éhes.

(hasonlít, hasonlít ^____^)


Regölés

A regölés a téli napforduló ősi, pogánykori szokása. Férfiak jártak házról-házra és bőség, termékenységvarázsló rigmusokkal köszöntötték a háziakat. Általában karácsony másnapján, 26-án került rá sor. A néprajzkutatók a regölés dallam és prozódiai sajátosságaiban finnugor eredetet mutatnak ki ( a kutatás szerint a sámánénekkel van összefüggésben). Különféle népi hangszerekkel (duda, dob, csengő...) is kísérték a regölést, a szereplők kifordított báránybőr bundát viseltek. A regösök a házhoz való megérkezéskor a házigazdától engedélyt kérnek, hogy elmondhassák az éneket, ezután beköszöntőt mondanak, majd gyakori a csodaszarvas legenda valamely változatának elmondása, ezután következnek a jókívánságok a háziaknak és az adománykérés. Állandó szövegrész a refrén: " Haj, regö rejtem, azt is megengedte az a nagyúristen."

(igen erről mesélt nagymamám, meg Anyuci is... :D)

Betlehemezés

A betlehemezés a magyar paraszti hagyomány egyik legismertebb és legnépszerűbb, többszereplős, dramatikus népszokása a karácsonyi ünnepkörben. Tulajdonképpen pásztorjáték, azt a történetet meséli el, melyben Jézus születésekor a pásztorok vagy a "három királyok" ( a napkeleti bölcsek) meglátogatják a jászolban, barmok közt fekvő kisdedet és Máriát. A betlehemezők, általában férfiak, legények vagy gyerekek betlehemet visznek magukkal. Ez fából, papírból készült jászol, melyben a szent család figuráit és a jászolban fekvő állatokat ábrázolják. A dramatikus játék részei a bekéredzkedés, a háziak köszöntése, a születéstörténet felolvasása vagy előadása, adománygyűjtés. Állandó szereplők a pásztorok (külön megemlítendő az öreg pásztor) és egy angyal, illetve bizonyos vidékeken Heródes. Az erdélyi betlehemes hosszabb terjedelmű misztériumjáték, több szereplővel. Általában megjelenítik Szűz Máriát, Szent Józsefet is.

(ez is Nenike kedvenc sztorijai közé tartozott... ^^ ill egy hasonló aminek ő volt a főszereplője természetesen)

A magyar népi hagyományban Szenteste napján csak a ház körül szabadott dolgozni, a mezőn tilos volt tevékenykedni. Szintén nem volt szabad kölcsönadni, mert ez elvitte a szerencsét. Ezen az éjjelen merítették az ún. aranyos vizet vagy életvizet, melynek egészségvarázsló szerepet tulajdonítottak. Az éjféli mise alatt a pásztorok egyes vidékeken körbejárták a templomot, és zajkeltéssel (ostorcsattogtatás, kürtölés...) igyekeztek a gonoszt távol tartani. A mise után a gazdák megrázták a gyümölcsfákat, hogy bő termés legyen, illetve az állatoknak is különféle mágikus erővel bíró ételeket adtak (pl. szentelt ostyát, piros almát...), hogy egészségesek maradjanak.

Aprószentek napja (december 28.) tulajdonképpen a Heródes parancsára tömegesen kivégzett betlehemi kisdedek emlékünnepe. Aprószent minden fiúcsecsemő. Az Aprószentek-napi vesszőzés az újesztendei szerencsekívánás különös fajtája, a katolikus egyház őrzi ezt a szokást. Régen a gyanútlan gyermeket a szomszédba küldték, ahol megvesszőzték, hogy egészséges maradjon.